Csontos Eszter

tanácsadó szakpszichológus, képzésben lévő pár- és családterapeuta, neuro-affirmatív szakember, a Borsmama szakmai vezetője

A Borsmama Központban 2014 óta dolgozom, amelynek szakmai vezetője is vagyok egyben.
Fontos számomra a közösség, az őszinte kapcsolatok támogató ereje. Mind szakmai vezetőként, mind szakemberként vallom, hogy összefogással a legnehezebb krízisekből is lehet fejlődni.

A Borsmama történetében kezdetben játszócsoportot, majd később
több önismereti jellegű csoportot is tartottam páros vezetéssel speciálisan anyák számára.

Pszichológus diplomámat 2007-ben szereztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Pályám kezdetén a csepeli nevelési tanácsadóban dolgoztam iskolapszichológusként. Ezt követően 14 évig a budaörsi szakszolgálatban tanácsadó pszichológusként gyermekekkel és családokkal foglalkoztam, nevelési tanácsadást és szakértői tevékenységet folytattam.

A Borsmama történetében kezdetben játszócsoportot, majd később több önismereti jellegű csoportot is tartottam páros vezetéssel speciálisan anyák számára.

Jelenleg a Borsmamában dolgozom, ahol gyermekpszichológiai kérdésekben, az egész családot érintő problémák esetén , ill. párkapcsolati elakadás kapcsán fordulhatnak hozzám az érdeklődők.
2019 óta fogadok felnőtt klienseket is, akikkel elsősorban krízisek esetében, és az ahhoz kapcsolódó nehézségek megküzdésén dolgozom együtt.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.