Parrag Bianka, tanácsadó szakpszichológus vagyok, 2009. óta dolgozom pszichológusként.
Alapdiplomámat a Debreceni Egyetemen szereztem, majd az ELTE Pedagógiai és
Pszichológiai Karán végeztem tanácsadó szakpszichológusként, krízis szakirányon.
Több mint 10 évig dolgoztam pedagógiai szakszolgálatnál, illetve óvodában és iskolában,
ahol a gyerekekkel, serdülőkkel és családokkal végzett diagnosztikus munka, egyéni
tanácsadás, szülőkonzultáció, családkonzultáció, csoportos foglalkozások terén szereztem
tapasztalatokat.
Az évek során számos képzésen (Relaxációs- és szimbólumterápia, Integratív gyermekterápia,
Rajzelemzés lépésről lépésre, EMDR, Neuroaffirmatív Autizmus és ADHD Fókuszú Terápia)
igyekeztem bővíteni ismereteimet annak érdekében, hogy a hozzám forduló családoknak
korszerű, tudományosan megalapozott, és személyre szabott segítséget tudjak nyújtani.
Munkám során rendszerszemléletű, családközpontú megközelítéssel dolgozom, a gyerekek
lelki egyensúlyának helyreállításában ugyanis központi szerepe van a szülőkkel való
együttműködésnek. Arra törekszem, hogy a családok meglévő erőforrásaik mozgósításával
hatékonyan tudjanak megküzdeni a nehézségeikkel, elakadásaikkal.
Fő érdeklődési területem a traumafeldolgozás, EMDR terápia, ami egy rendkívül hatékony
módszer a traumatikus élmények következtében kialakult problémák kezelésére.
Az atipikus idegrendszeri fejlődésű, ADHD-s, autista gyerekek támogatásában meghatározó
számomra a neuroaffirmatív szemlélet, ami a neurodiverzitás, az idegrendszeri sokszínűség
elfogadására és támogatására összpontosít, és azon alapszik, hogy az idegrendszeri
különbségeket nem betegségnek tekintjük, hanem az emberi sokszínűség természetes
részeinek.
Bejelentkezés: parrag.bianka@gmail.com