Mihályi-Markó Noémi

Bemutatkozás

Mihályi-Markó Noémi vagyok, tanácsadó és sportpszichológus, két kisgyerek anyukája. 

Pszichológus diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem, majd az ELTE Tanácsadó Szakpszichológus képzését végeztem el. A diploma megszerzése óta intézmény pszichológusként dolgozom több integráló óvodában is, ahol a tipikusan fejlődő gyerekek mellett, munkám részét képezi az ADHD, autista, beszédfogyatékos diagnózissal rendelkező gyermekkel és az őket nevelő szüleikkel, családjaikkal is dolgozni egyéni, illetve csoportos szinten is.  Tanulmányaim során lehetőségem nyílt mind iskolapszichológia mind gyermekpszichiátriai osztályok mind Egyetemi Tanácsadó működésbe betekinteni, melyek tapasztalatait szintén tudom alkalmazni a jelenlegi munkám során. 

Tanácsadói munkám során az értő figyelem megadására és a velem szembe ülők teljes mértékű elfogadására, egy biztonságos, elfogadó légkör kialakítására törekszem, mely elkerülhetetlen a fejlődéshez, változáshoz. Klienseimmel való munka során szívesen használom az OH kártyákat, kognitív-viselkedésterápiás elemeket, és relaxációs technikákat. Tanácsadó szakpszichológusként nem diagnózisokban gondolkodom, sokkal inkább az adott személy/ család megismerésében, megértésében, és az egyéni fejlődésben hiszek. 

Sport iránti szenvedélyem okán elvégeztem a Semmelweis Egyetemen a sportpszichológiai szakképzését, így több, mint tíz éve dolgozom együtt sportolókkal, sportszülőkkel. Munkám során a pszichológia eszközeit használva segítem a hozzám forduló sportoló klienseket abban, hogy a lehető legjobb sportteljesítményt érjék el, és fizikai edzések mellett mentálisan is felkészültek legyenek.

2023 nyarán csatlakoztam a Borsmama csapatához, ahol a következő témákban/ helyzetekkel kapcsolatban kereshetnek:

  • gyermekkel kapcsolatos nevelési kérdések
  • viselkedési/magatartás problémák
  • érzelem szabályozási nehézségek
  • szülői szerepből adódó kérdések (anya/apa szerep)
  • szülő-gyerek kapcsolati nehézségek
  • életvezetési elakadások
  • önbizalomhiány
  • sporttal, sportkarrierrel kapcsolatos elakadás, motiváció hiány
  • edző-sportoló kapcsolat nehézségei
  • mentális felkészülés

Bejelentkezés: noemimarko@gmail.com

Elérhetőségem: noemimarko@gmail.com
Keressenek bizalommal!

Nullam quis risus eget urna mollis ornare vel eu leo. Aenean lacinia bibendum nulla sed 

Subscribe to get 15% discount