Honfi Gyöngyi
óvodapedagógus, Metamorphoses alkotó-fejlesztő meseterapeuta, Alapozó mozgásfejlesztő és képzésben lévő terapeuta

A nevem Honfi Gyöngyi, 2001-ben végeztem az ELTE óvodapedagógus szakán, majd 2011-ben az Apor Vilmos Főiskolai/Főiskolán szakvizsgáztam, ahol a diplomamunkám témájaként a mese gyermekekre gyakorolt hatásait kutattam. Ekkor ismerkedtem meg Boldizsár Ildikó Metamorphoses meseterápiás módszerét, amelyet sikeresen elvégezve alkotó-fejlesztő foglalkozásvezető és meseterapeuta lettem. 

Célom segíteni az óvodás és kisiskolás gyerekeket elmerülni a mesék világába, a képzelet mozgósításával és a közös játékokkal megtalálni a belső erőforrásaikat, és kapcsolódni a minket körülvevő világgal. Hiszen a mese úgy tud beszélni a belső feszültségekről, hogy a gyermek öntudatlanul is megérti őket, ugyanakkor mesehallgatás közben találkozhat azokkal az élethelyzetekkel, amelyekkel maga is küzd, így a mese szimbolikus formában példákat sorakoztat fel arra, hogy hogyan birkózhat meg a nehézségeivel, miközben fejleszti a gyerek önismeretét, elősegíti a személyiségének fejlődését, és válhat hőssé a saját életében. 

A munkát kiegészíti az Erőszakmentes kommunikáció módszere, ami segít felismerni és kifejezni önmaguk és mások érzelmeit, megtanít odafigyelni egymásra, így a társas, szociális kapcsolatok kialakításának alapja.

A Borsmamán kívül Alapozó mozgásfejlesztőként dolgozom Budaörsön, illetve komplex iskolára hangoló (fizikai, pszichikai és intellektuális felkészítés) csoportot vezetek. 

 

Játékos szemléletű, tevékenységközpontú, elfogadó, meghallgató és kibontakoztató szemléletű foglalkozásaimra várom szeretettel a gyerekeket!

Bejelentkezés:

Nullam quis risus eget urna mollis ornare vel eu leo. Aenean lacinia bibendum nulla sed 

Subscribe to get 15% discount