A tanítványaim és a saját gyermekeim nevelése, fejlesztése, tanítása során egy dolgot biztosan megtanultam én is: a tanulás és a játék, semmi estre sem lehet kudarc a gyermek számára. Csakis a sikerélményben hiszek!
Első és második osztályban sok olyan gyermekkel találkoztam, akik valamilyen tanulási zavarral vagy akadállyal küzdöttek, nem találták a helyüket az iskolában, elhitték magukról, hogy kilógnak a sorból vagy nem olyan jó tanulók, mint a többi osztálytárs. Lehet, hogy sajátos nevelési igényű, és csak annyi kell, hogy úgy tanítsuk, ahogyan ő tud tanulni. Lehet, hogy nem volt kellően iskolaérett mikor bekerült az iskolapadba, és néhány részképesség fejletlen maradt, később az iskolában pedig már a többi teendő mellett ezek fejlesztésére sem idő, sem energia nem maradt.
Egy anya ilyenkor keresi a megoldást, kérdez, érdeklődik, mindent próbál megtenni, hogy ne a szomorú, dühös, csalódott gyermeki arcot lássa délután, hanem olyan gyermeket, aki boldogan meséli az iskolai élményeit.
Bízom benne, hogy együtt megtaláljuk a megfelelő tanulási módszert, behozzuk az esetleges lemaradásokat, hogy bebizonyítsuk a gyermekeinknek, hogy a tanulás élmény is lehet.Mikor keress engem? Ha
– szeretnéd, hogy a gyermeked könnyen vegye az akadályokat az iskolában,
– problémába ütköztetek és tanácstalan vagy
– sajátos nevelési igényű a gyermeked és szeretnétek felkészülni az 1. osztályra
– 1.,2.,3.-os gyermeked van és az írás, olvasás, matematika tantárgyból segítségre van szüksége
– nehezen megy neki a koncentrálás és az összpontosítás
Bejelentkezés:
+36205565239
www.fejleszdlelkesen.hu