Csontos Eszter
tanácsadó szakpszichológus, képzésben lévő pár- és családterapeuta, a Borsmama szakmai vezetője

A Borsmama Központban 2014 óta dolgozom, amelynek szakmai vezetője is vagyok egyben.

Fontos számomra a közösség, az őszinte kapcsolatok támogató ereje. Mind szakmai vezetőként, mind szakemberként vallom, hogy összefogással a legnehezebb krízisekből is lehet fejlődni. 

A Borsmama történetében kezdetben játszócsoportot, majd később

több önismereti jellegű csoportot is tartottam páros vezetéssel speciálisan anyák számára. 

Pszichológus diplomámat 2007-ben szereztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Korábban a csepeli nevelési tanácsadóban dolgoztam iskolapszichológusként. Jelenleg részállásban a Budaörsi  szakszolgálatban tanácsadó pszichológusként  gyermekekkel és családokkal foglalkozom. 

A Borsmama történetében kezdetben játszócsoportot, majd később

több önismereti jellegű csoportot is tartottam páros vezetéssel speciálisan anyák számára. Jelenleg az időm nagy részében a Borsmamában dolgozom, ahol gyermekpszichológiai kérdésekben, az egész családot érintő problémák esetén , ill. párkapcsolati elakadás kapcsán fordulhatnak hozzám a z érdeklődők. 

2019 óta fogadok  felnőtt klienseket is, akikkel elsősorban krízisek esetében, és az ahhoz kapcsolódó nehézségek megküzdésén dolgozom együtt. 

Bejelentkezés:

Subscribe to get 15% discount

Nullam quis risus eget urna mollis ornare vel eu leo. Aenean lacinia bibendum nulla sed 

Subscribe to get 15% discount

Nullam quis risus eget urna mollis ornare vel eu leo. Aenean lacinia bibendum nulla sed